Amikor idén meglátta az immáron férjem az óriásplakátot, vigyorogva sóhajtott fel: ugye idén akkor nem kell elmennünk az esküvő kiállításra?

 

És nem, már nem, mert mi megterveztük, megszerveztük, kiviteleztük, kiélveztük és boldog házasságban élünk.

 

Egy esküvő manapság nem olcsó mulatság. Hogy mindenki le akarja húzni az ifjú párt, az nem újdonság, elvégre ez itt Magyarország. De ahogy olvasgattam a neten, ez nem csak nálunk van így.

 

Persze ha ügyesek vagyunk (és tudjuk, kit kell meghívni, illetve kit nem érdemes), akár nullásra, vagy plusszosra is kihozhatjuk a bulit. Persze, jó lenne, ha legalább a lagzi szervezésekor nem a pénzről, hanem az álmokról szólhatna az egész, de mégis a pénz dönt el a végén szinte minden kérdést. (Kivéve a szeptemberi epret nálunk, mert a tortánkba beleszerettünk.)

 

Az első teendőnk a dátum kijelölése volt. Érdemes néhány időponttal többet is megadni, mert elképzelhető, hogy már januárban nem lesz a kiszemelt étteremben / ceremóniahelyen szabad kapacitás, nem ér rá a zenekar, a fotós, a videós. Ezek ugyanis az első olyan szolgáltatók, akik nélkül nincsen esküvő. Legalábbis átlagos magyar lagzi. És persze ezek a költségvetés fő tételei. (Csak gyorsan: éttermi vacsora, éjféli vacsorával, alap-italcsomaggal: 10-15.000,- Ft / fő ártól, helytől és szezontól függően. Fotós + videós 200.000,- Ft-tól - ez már mondjuk a két szolgáltatás ára -. Zenekar: 200.000,- Ft-tól.)

 

Nekem a ruhámmal is mázlim volt. Szép dolog, vagy sem, egy régebbi esküvői magazinban láttam meg, azonnal el kellett menni megnézni. A kölcsönzés díja 250.000,- Ft lett volna, az ára 2.500 euró. Rendben, köszönöm. (Persze sírva fakadtam, hogy akkor nekem nem lesz ilyen gyönyörű ruhám, de két hét törpölés megoldotta ezt is.) Megkérdeztem a varrónőmet, mit szólna egy ekkora megrendeléshez - elmentünk együtt megnézni a ruhát, mintha ő lenne az egyik legjobb barátnőm (azóta az egyik legjobb barátnőm is lett) és amikor kijöttünk a szalonból, elmondta, mi nem tetszett neki a ruhában és azt mondta, hogy nekem ennél sokkal szebb ruhám lesz. És igen, így is lett.

 

Persze fontos kérdés, hogy az ember lánya milyen anyagból varratja a menyasszonyi ruháját - az enyém nagyon olcsó volt, mert nem kértem nagyon vastag, hímzett, gyárilag gyönggyel kivarrt anyagot, aminek 3-4.000,- Ft métere. Megtette az alapszatén és a legegyszerűbb organza is - imádtam, és még annyira nehéz sem volt, mint az eredeti. Az időjárás miatt arra inkább nem térek ki, hogy még vastag sem volt, mert lehet, jobban jártam volna valami bundával, de most már nem érdekel. Az alsószoknyám volt borsos - a ruha árához képest -, a legkisebb abroncsos alszószoknya kellett, potom 12.000,- Ft körüli összegért. Ami drága volt még, az a fátylam anyaga - elárulom, hogy egy egyszerű organza függönnyel (!!!) sokkal jobban jártam volna. Ha jól emlékszem, a szatén métere 1.000,- Ft körül volt, az organza ettől talán egy picit volt drágább, de erre nem mernék most mérget venni.

 

A ruhám pedig gyönyörű lett, imádtam - de hát ezt írtam is.

 

A zenekaron nem lehet faragni - illetve igen, de azt esküvői dj-nek hívják, vagy pedig kétfős haknicsapat érkezik. Mivel a férjem is és én is zenéltünk, ezért abban egyetértettünk, hogy az nem zenekar, ahol ketten játszanak és abban is, hogy a szintetizátor nem hangszer. A zenekar 5 főnél kezdődik, így erre is áldozni kellett.

 

Elkezdtünk éttermeket is nézni - a belvárosi helyek eszméletlen drágák voltak, a külső kerületekben is drágák voltak, de érdemes rajtuk elgondolkozni, viszont nálunk a visegrádi Nagyvillám étterem nyert. Az éttermet 16 éves korom óta ismerem, és ahogy cseperedtem, egyre több emlék kötődik hozzá: a 18. születésnapom, a szüleim 25. házassági évfordulója és most az esküvőnk is. De inkább nézzétek meg: www.nagyvillam.hu És nem, a képek nem hazudnak, tényleg ilyen. Aki látta a lagzis képeinket, az erősítsen meg, legyen szíves. Gyönyörű. Az étteremvezető-helyettes és a többiek is nagyon segítőkészek voltak és nem volt kérdés, amin meglepődtek volna, vagy ne tudtak volna segíteni. A séfjük pedig... Hű. Egyszer ebédeljetek ott és tudni fogjátok, miről beszélek. Ő is szánt ránk egy órát, hogy megbeszéljük a menüt, tippeket is adott, természetesen volt lehetőség a módosításra is és lélegzetelállítóra sikeredett minden. És a cukrászt is ő ajánlotta. Az ár pedig nagyon korrekt volt. (Megérne egy külön posztot az étterem is egyébként.) A vacsorát azóta is dicséri mindenki, ha szóba kerül.

 

Szóval megvolt az étterem és a zenekar is. A fotós végülis megoldódott "családon belül": a sógorom gyerekkori barátja vállalta, több mint jutányos áron. A videóst ő szervezte le nekünk, szinte semmi dolgunk nem volt vele. Sőt, még azt is vállalta a fényképész művész úr, hogy a nagy napon reggeltől végigkíséri a történéseket: a fodrásznál találkoztunk és éjfél utánig maradtak. A képek pedig magukért beszélnek. Csak ajánlani tudom őt is, ha még vállal esküvői fotózást.

 

Meghívó. Milyen legyen? Saját készítésű, ez nem kérdés, mert nem szeretnék darabjáért többszáz forintot kiadni. Ráadásul tényleg úgy voltam vele, hogy legyen saját kézzel készített, mert az emlék marad mindenkinek. Elkezdtünk meghívókat nézegetni és némi rábeszélés után a vőlegény is úgy gondolta, hogy kémcsöves meghívónk legyen. Az igényesebb darabok készen 7-800 Ft-ért kaphatóak. Csak öt percet kellett szörfözni a neten és találtam kémcső-lelőhelyet - parafadugóval. A cső dugóval együtt körülbelül 28-30 Ft-ra jött ki. De lehet, volt az 40 is. A 800-hoz képest még mindig nevetséges, nem? Kitaláltam egy mintát, ami a csövön futott végig. Élvezem, hogy végre normális cuccokat lehet nálunk is kapni a hobbiboltokban, így vettem vékonyan fogó, aranyszínű lakkfilcet és a motívumot azzal rajzoltam fel a kéncsövekre. A meghívó szövege pauszpapírra került - sima lézernyomtatóval, fekete színnel nyomtattunk, egy A/4-es lapból két meghívó készült. Persze volt csak ceremóniás és vacsorás meghívó is. A csőre még ragasztottam egy masnit - takarékos masnit - fogtam egy vastagabb szalagot, amit egy vékonyabb szaténszalaggal kötöttem át, a közepére gyöngyöt drótoztam és az egész gyöngyös masnit ragasztottam a kéncsőre. (A további költségek: lakkfilc ezer forintért, a szalag métere pártíz forint, a pillanatragasztó három-négyszáz, a pauszpapír 10-20 forint ívenként - függ a színtől és a lelőhelytől is. Gyöngy is pár forinttól kapható, de a megszállottabbak kristályokat is ragaszthatnak rá.) Persze ez is sokkal egyszerűbbnek tűnik, mint ahogy a végén, hullafáradtan legyártottam, amennyit kellett, de még mindig azt mondom, hogy sokezer forint a zsebünkben maradt. És öröl emlék lesz a dohányzóasztalra kifolyt pillanatragasztó is.

 

A meghívók után jött a torta problémája. A séf ajánlotta a cukrászt, ezzel meg is lettünk volna. De Virág nem lenne Virág, ha neki nem kéne valami különleges, szebb, jobb, és persze hatszor drágább torta, mint amit eredetileg elképzelt maguknak. Mert meglátott egy olyan, de olyan tortát... Az nem volt kérdés, hogy igazi emeletes torta lesz, nem tálon vagy állványon lesz, hanem rendesen egymáson, mert az az emeletes torta. Az eredeti terv szerint fehér marcipánborítással és élővirág dísszel lett volna, de nekem meg kellett látnom A Tortát. Fehércsoki lapokkal borítva körben és fehércsokiba mártott eperrel. Hűűűű. Elmentem abba a cukrászdába, ahol az eredetit gyártották. Az ártól felállt a szőr a hátamon, és persze a süteményük sem volt olyan finom, mint ahogy az ár alapján az várható lett volna. Sokadszor álltam a hiszti szélén, de megoldódott ez is: a séf által ajánlott cukrász vállalta a tortát és fantasztikusan finom lett. A látványa pedig valami lélegzetelállító és ez a képeken látszott is. (Ötvenezer helyett lényegesen olcsóbban megúsztuk, de tényleg számottevően lényegesen olcsóbban.)

 

Ha már torta: az sem volt kérdés, hogy a kedvenc pékségünkből lesz az édes aprósüti, 1.800,- Ft-os áron. Szerintem a legnagyobb dicséret, amit cukrászsüti kaphat: Ezt ti sütöttétek? (Persze, két nap szabadságom volt a lagzi előtt, még sütöttem is...) A sós süti pedig egy másik cukrászdából, 1.600,- Ft-os áron. Ha jól emlékszem.

 

 

A dekorációhoz kell váza vagy pohár is, amit mi a kék-sárga lakberendezési áruházban szereztünk be. (Ha van Family-kártyánk, akkor 120 napig visszaveszik, amire nincsen szükségünk, így nem marad rajtunk 40 darab egyforma borospoár pl.) Meg a mécsestartók is, hihetetlen jutányos áron vannak, akárcsak a teamécsesek. Vagy éppen úszógyertyák. Mindegy, szerintem nagyon jól lehet onnét és egy kretív-hobbi boltból dolgozni. A dekoráció pedig igen egyszerű volt - de mégis gyönyörű -: egy-egy szál rózsa, persze ugyanolyan, mint a menyasszonyi csokorban, meg a vizes golyók a poharakban. Futók az asztalokon

 

Kintre, a teraszra is kellett valamilyen anyag az oszlopokra, azt is a fenti áruházban vettük meg, ott volt a legolcsóbb. Ezt visszavinni nem tudtuk, mert szét kellett vágni, de tényleg nevetségesen olcsó volt, szóval az már egy lagzi költségvetéséhet képest akár mindegy is.

 

Ami még a dekoráció része volt, az a köszönőajándék értelemszerűen. Nagy rajongói vagyunk a Szamos marcipánnak, és a szívecskéjüknek, így egyértelmű volt, hogy marcipán szívecskét használunk majd. A bibi csak az volt, hogy a piros csomagolás nem ment a kitalált krém-arany színvilághoz. Azt sajnos nem vállalták - csak ötszáz darabtól -, hogy aranyszínű csomagolással kapjuk, így mást kellett kiagyalni. Vettem végülis organzát, tizenötször tizenötös négyzeteket vágtam belőle, a széleket gyertya fölött picit megpörköltem, hogy ne legyen foszlós, a közepébe biggyesztettem a marcipánt és a tetejént - bugyor-szerűen - szalaggal és masnival kötöttem össze. Az egész művelet persze sokkal hosszabb ideig tartott és sokkal bonyolultabb volt, mint ahogy leírtam, de megérte. A marcipános sztorihoz az még hozzátartozik, hogy a tortára a nászpárat és a szívecskéket is a gyári boltban vettük meg Pilisvörösváron - sokat lehet spórolni vele. Persze, könnyű, a környéken laktam, laktunk sokáig, de akkor is. Itt is nagyon segítőkészek voltak egyébként, nagyon szeretek abban az üzletben vásárolni.

 

A teraszra kellettek mécsesek, a mécsestartókra szintén rápingáltam a meghívó kémcsövéről már ismert motívumot, hogy egységes legyen. Négy darab mécsestartó 180 Ft, vagy hogy, a lakkfilc pedig még mindig egy ezres. Szerintem baromi jól jártam, bár három napig - amíg a díszítés tartott - alvajártam és alva dolgoztam, mert ez is időigényes projekt volt.

 

És ha már minden sajátkezű: volt ülésrend (csak erős idegzetűeknek és családi viszályoktól mentes aráknak ajánlom), tehát kellett ültetőkártya is. Eleve nem könnyű az ülésrend sem, de hogy egyes barátok párja nevének kiderítése nagyobb projekt volt, mint a szeptemberi eper, azt soha nem hittem volna. Szóval ültetőkártya: a dekorkartonok 100-200 Ft-nál kezdődnek és van, amire egész egyszerűen nem lehet nyomtatni. Így találtam ki, hogy akkor famentes rajzlapot veszek és arra nyomtatunk. Az egyes kártyákat sniccerrel vágtam szét - szebb, mint az olló és egyenesebben is lehet vágni a sniccerrel -, és a felénél a hátoldalt, hogy megálljanak és hogy meg tudjam hajtani, szintén megkarcoltam a sniccerrel. Vettem aranyszínű zselés tollat (2-300 Ft) és a motívumot a bal alsó és a jobb felső (vagy fordítva) sarokba szintén magam rajzoltam rá.

 

Svédasztalos volt a vacsoránk - az előételt és a levest leszámítva -, így szerettünk volna menükártyát is. Kézenfekvő volt a gondolat, hogy akkor azt is mi készítjük, illetve hogy arra is az aranyszínű motívum kerül. Kétoldalas ragasztószalag kellett hozzá, meg egyszerű, A/4-es fénymásolópapír. Henger alakúra tekertük össze és az ültetőkártyához hasonlóan egyik oldal alsó, illetve a másik oldal felső sarkába került a díszítés. (Tudom, NEM VAGYOK NORMÁLIS. Megszoktam, nem először kapom meg.)

 

A templomtól egy jó 20 km-re volt az étterem, ezért térképeket is nyomtattunk, amit szintén összetekertem, szalaggal átkötöttem és masnit is biggyesztettem rájuk. Gyártottam továbbá vastag aranyszínű szalagból a kocsikra is masnit - annak a szélét is összeégettem, hogy ne tudjon szétfoszlani és hogy tartósabb legyen, egyszerű, virágkötők által használt, műanyag "szalaggal" fogtam össze a masnit és azt hagytam megkötő gyanánt is. Jut eszembe, végigégettem még a köszönőajándékon a masninak is a szélét. Nem volt egy egyszerű menet. De ahogy írtam már korábban is, az idővel úgy tudok spórolni, hogy menetközben (a párom vezetett) vágtam a szalagot, illetve gyártottam a masnikat. (Ezért érdemes távoli helyszínt választani.)

 

Mit lehet még sk. elkészíteni? Én az "ékszereimet" is magam gyártottam. A ruhámon rengeteg apró virág pompázott, így kitaláltam, hogy olyan virágból lesz a fülbevalóm, a "láncom" és a karkötőm is. Fülbevalóalapot az istennek nem kaptam olyat, amit szerettem volna, így egy régi bizsut szereltem szét és vettem alapul. Egy-egy virágot kellett csak rávarrni. Kb. kétszáz forintos tétel összesen. A lánc egy hosszú szaténszalag volt, három rávarrt rózsával, a karkötőre pedig egy szem rózsát varrtam.

 

A menyecskeruhám piros volt, de hogy spóroljak egy kicsit, meg az istennek sem találtam ugyanolyan piros színű cipőt, egy pár fekete szandállal vettem fel, fekete boleróval és persze a fenti minta alapján legyártott, fekete "ékszerekkel".

 

Tudom, hogy van, amin nem lehet és nem is szabad spórolni (zenekar, fotó, videó, helyszín, étel, ital, torta), de még most is úgy gondolom, hogy sok utánajárással és egy kicsi kreativitással akár többszázezer forintot is lehet spórolni.

 

Szerintem egyáltalán nem nézett ki rosszul, vagy dedósan a végeredmény, sőt. Életre szóló élmény a tavaly nyári, szinte véget nem érő dekorálás, festés, utánajárás, miegymás. Az egyik vendégünk pedig azt mondta később, hogy nagyon egyben volt az egész és látszott, hogy minden egyes apró részletre nagyon figyeltünk.

 

Ha lehetek elfogult egy kicsit magammal szemben, akkor pedig azt is le kell írnom, hogy az egyik barátnőm azt mondta, neki legjobban a menyasszony tetszett.

 

Összefoglalva: a ruhán, nyomdán, dekoráción, ékszereken rengeteget lehet spórolni. Persze kell hozzá kézügyesség - bár ha valakinek magának nincsen, biztos akad egy, a kreatív hobbiban járatos barátnő vagy rokon. Némi utánajárás is hasznos lehet és nem szabad a kiállításon az első ajánlatra igent mondani.

 

És igen, még most is úgy gondolom, hogy ha valaki garantálná nekem, hogy huszonöt fok és verőfényes napsütés lesz egész nap, bármikor újrakezdeném az egészet. Természetesen a férjemmel.