Minden igyekezetünk ellenére penészedtünk. A hálószoba is, nem is kicsit. Gondoltuk, hívunk szakembert és valami befecskendezős csodamódszerrel megszüntetjük a penész okát (ház alól felszívott víz), vagy hogy is magyarázták...

 

A módszer hatékony volt, azóta máshol penészedünk. Már régóta volt szó róla, hogy le kéne cserélni az ágyunkat - négy éve használjuk -, ahogy arról is, hogy a gardróbszekrény kicsi és kellene valami nagyobb.

 

Húztuk a dolgot már egy ideje, aztán kijelöltük a húsvétot, hogy mi bizony megveszünk mindent, a réi ágyat szétszedjük, a szekrényekből kipakolunk mindent a nappaliba, azokat is szétszedjük, új bútorok be, összerak, kitakarít és akkor hétfő délutánra bepakol és minden rendben lesz.

 

Az első meglepetés akkor ért, amikor szétcsomagoltuk a matracot - összetekerve szállítják, tárolják és vesszük meg -, ugyanis a szétgöngyöléstől számított 72 óra múlva veszi fel a végleges alakját. De jó! Aludhatunk a nappaliban a kanapén, a dobozok és ruhák között, de kis vicces ez a dolog! Jó, egyébként is az ágy lett volna az utolsó, mert ugye az ágy helyén össze lehet rakni a szekrényeket, de akkor is. Nem aludtam valami jól a kanapén - a hálóban észak-déli irányban fekszünk, a nappaliban kelet- nyugatiban, vagy ez nem tetszik, vagy hogy nem a megszokott, vagy a derékfájásom miatt nem jó, de nem jó ott aludni. Vagy a kupi miatt nem jó...

 

Szóval péntek este elmentünk megvenni a bútorokat, sógor segítségével - az üzlet honlapján ugyanis az is ott van, hogy melyik csomag milyen nehéz és csak az ágy volt 53 kiló. Na mondom, én ezt a derekammal fel nem emelem, szóval kaptunk segítséget. Sógor jött szombat délelőtt is segíteni ki- és behurcolkodni. Szombaton felkelés után elkezdtünk az ágyból kipakolni a padlásra, aztán meg a nappali közepére a ruhákat a szekrényekből. Akasztósak a vasalódeszkára - hova máshova, és szép kis ösvényeken lehet azóta lavírozni.

 

Az én fogalmaim szerint úgy nézünk ki, mint a mutatványos cigányok, amit azóta nagyon sűrűn hangoztatok is, a férjem utálja a kifejezést, a húgom meg azt mondta, hogy akkor néznénk ki úgy, ha a kocsiba pakoltunk volna be mindent. Szombat este még tudtam ezen röhögni, azóta már nem megy. Azért sem, mert négy fiók az előző szekrényből a konyhában lakik azóta is, a terasz (is) tele van a kidobandó holmijainkkal és két nap alatt tele lett a hócipőm ezzel az egésszel.

 

(Húsvét)vasárnap napközben kiderült, hogy a három gardróbszekrényből az egyik törött (persze, hogy az utolsó), ráadásul három oldala is (éljen a lapraszerelt bútoros áruház), vissza kell vinni. Csodával határos módon a hat darab fél méter széles és 2 méter 30 centi magas üvegajtó közül egy sem törött, nem repedt, nem karcos. Már ez sem érintett tegnap túl jól, de úgy voltam vele, két szekrénybe pakolunk vissza akkor, de legalább eltűnik a kupi...

 

Mivel húsvét is van, vasárnap délután a férjem családját "látogattuk meg", úgyhogy felfüggesztettük egy időre a bútorral való legózást.

 

A törött szekrény óta görcsbe rándul a gyomrom, ha a férjem kiszól a hálószobából - a "Gyere be két percre!" azóta összekapcsolódott a gyomorgörccsel és úgy látszik, nem hiába: az ágyunk fejrésze is karcos.

 

Okos, felnőtt, ellentmondást nem tűrő nőként azonnal sírva fakadtam és vigasztalhatatlan voltam. Az ágyat is vissza kell vinni! (Hol fogok aludni? Mikor fog eltűnni a kupi? Mikor lesz KÉSZ???? Mert hogy én most készen vagyok, az biztos, de mikor tudjuk megoldani ezt az egészet? MIKORRA lesz készen?)

 

A férjem azt mondta, ebből annyit tanultunk, hogy soha többet nem fogunk semminek úgy nekiállni, hogy ünnep van és nincs nyitva az adott áruház. Mondom, ja, és a két és fél méter hosszú dobozokat mivel viszed vissza és mivel hozod el az újakat? Mert az egy dolog, hogy péntek estére kaptunk kölcsön teherautót, de az kölcsön volt és nem alapozhatunk családtagok és barátok folyamatos jóindulatára.

 

Vagy mégis, bár holnap délelőtt a férjem felhívja az ügyfélszolgálatot és meglátjuk, hogyan tovább. Ami jó az egészben, hogy a ruhákat legalább el tudjuk pakolni ma délután, hogy mondjuk van hol aludnunk, hiszen ott a kanapé. 

 

Amit tanultunk, az az, hogy legközelebb a dobozok kibontása nyitvatartási időben fog történni, illetve veszünk jó széles ragasztószalagot és már a parkolóban megnézzük, minden rendben van-e. Lehet, hogy cikis lesz a pakolás, hogy rengeteg időbe fog telni mindent átforgatni és megszemlézni, ráadásul csak világosban célszerű a mutatványt elvégezni, de egy utat meg lehet spórolni vele. Ja, és soha többet nem kívánok semmit sem úgy lecserélni, felújítani, csinosítani, hogy közben már ott lakunk.

 

A férjem szerint azóta a szívásnak új szinonímája van: lapraszerelt bútorok összeszerelése. (És nem azért, mert nem tudja, mi fán terem a csavarhúzó, többek között a konyhabútort is ő tervezte, amit kellett, legyártatott, összeszerelte és szervizeli azóta is, ő csempézett a konyhában, tehát tényleg ért ezekhez a dolgokhoz. Meg egyébként is, nagyon bénának kell lenni szerintem ahhoz, hogy ezeket a lapraszerelt, előre kifúrt lyukas, részletes ábrás szarokat az ember, és akár az ember lánya is, ne tudja összeszerelni.)

 

Na, hát erről ennyit. Holnap pedig új munkahelyen kezdek. Jó lesz, mert egyébként is ideges vagyok már, meg tartok tőle, de így a nyomorék bútorok miatt (csak jelzésszintjén teszem hozzá, hogy egyikünk másfél havi fizetése maradt ott a bútorokért cserébe) még sokkal jobb lesz elkezdeni "az új munkahelyi életemet".

 

Akit érdekel, az nézzen vissza egy hét múlva, mert megírom, mi történt a reklamációnkkal és mikorra lettünk készen... Ha egyáltalán...