"Megint egy évvel öregebb lettél és bölcsebb is talán, őrizd meg az emlékeid és légy nagyon vidám..."
Persze, gyerekkorban még rendben van, de most, egy évvel a harmincadik előtt, nőként, ez annyira nem könnyű. Vagy mégis?
Mindig is fiatalabbnak néztek, mint ahány éves voltam. Mindig is zavart, hogy kis csitrinek gondolnak (és igen, akár a bíróság előtt is, az ellenfél ügyvédje, vagy akár maga az ügyfél), de soha nem akartam idősebb lenni. Csak azt, ne nézzenek kislánynak.
Fura dolog ez a születésnap, mert mindenki sok boldogságot kíván, hív, üzen, ír - de kezdek valahogy úgy lenni ezzel is, hogy szép, szép, mint a karácsony, de az év többi részében hol vagytok? Persze tisztelet a kivételnek és jól esett, hogy legalább most rámnyitották a virtuális ajtót. Fura azért is, mert én nem érzem magam 29 évesnek. Lehet, azért is, mert nagyon sok mindent még nem sikerült megvalósítani, amiről azt hittem, hogy 29 évesen már azért nem itt fogok tartani. Tudom, annyira túl sok okom nincsen panaszra, de az álmok viszik előre a világot, illetve az embereket, nem?
Lehet egyébként, hogy felül kéne vizsgálnom az álmaimat, hogy miért is ragaszkodom hozzájuk annyira.
De inkább hadd meséljem el a születésnapomat. Szerettem volna szabadságon lenni a mai napon, de mivel pont egy hónapja dolgozom a jelenlegi helyemen, álmodni sem mertem volna arról, hogy szabadságot kérjek. És hogy miért a szabadság egyébként? Mert a munkámnak sikerült a szülketésnapomat az alábbiak szerint tönkretennie:
- Tavaly a volt kollégám vezércsellel beelőzött és két perccel azelőtt vett ki a születésnapomra szabit, ahogy én szerettem volna. Ezek után nem volt elég, hogy egyedül vagyok, reggel 7-kor kellett kezdenem, hogy el tudjak jönni időben, ami nem sikerült, ráadásul a volt főnököm még azt is közölte: mit vagyok úgy oda, ez is csak egy olyan nap, mint az összes többi és nem érti, hova és miért rohannék, amikor annyia munka, hogy akár éjfélig is bentmaradhatnék.
- Két éve szakvizsgáztam, elvileg otthon kellett volna ülnöm és tanulnom kellett volna, de éppen aznapra kaptunk idézést. Ráadásul nem a fővárosban, hanem Pécsett tárgyalták (nem értettük egyébként ezt sem, hogy miért vagy hogyan) - és még nem volt kész az autópálya. A férjemnek olyan céges dolga volt, amit nem lehetett másnapra tenni, így autókázhattam le egyedül Pécsre, az országúton, ahol a tárgyalás irtó pocsék volt (nem miattam, teszem hozzá) és aztán szintén egyedül haza. Nagyon remek volt, a táskámban az ügyiratok és a tanulnivaló...
- Három éve pedig szintén sikerült elvesztenem egy pert, amit a mai napig nem ért egyetlen jogász sem, hogy hogyan, de a lényeg: elkaszáltak a szülinapomon.
A többire meg nem emlékszem, illetve harmadéves egyetemista koromban a munkajog szigorlatra készültem, az sem volt felemelő.
Utoljára a 17 éves születésnapom volt igazán telitalálat, akkor igazán királylánynak éreztem magam, imádtam.
Idén úgy alakult, hogy névnapomra Dumaszínház jegyeket kaptam - pont a szülinapom előestéjére. Mondtam, hogy remélem, így már csütörtök este elkezdődik a szülinapom és vasárnap hajnalban ér majd véget.
Az előadás fantasztikus volt és soha jobb előestét. Pénteken már hajnalban, amikor felébredtem, mondta a férjem, hogy nagyon boldog szülinapot, meg reggel is. Elmentem reggel zuhanyozni és amikor visszajöttem, akkor Halász Judit Boldog születésnapot! száma fogadott (könnyekig meghatódtam, ugyanis életem első 25 évében a szüleim minden egyes szülinapunkon ezzel a dallal ébresztettek minket), és aztán ajándékba megkaptam a régóta kinézett, csodaszép karperecet. (A betörés óta csak egy igazi karperecem volt, szerettem volna már nagyon egyet. Még egyet.) Röviden és tömören: végigbőgtem a számot, szegény Juci néni, nem tehet róla - de örömömben sírtam. (Meg az eltelt idő felett, hogy már nem vagyok gyerek, hogy jövőre 30 leszek, de ezt nem szívesen árulom el.)
Hiába ment el reggel mindkét busz az orrom előtt, nem érdekelt, nem hagytam magam. A nap nyugisan indult, kaptam sok-sok üzenetet és e-mailt, telefonhívásokat és úgy voltam vele, hogy csakazértis jó napom lesz.
Már alig volt egy óra vissza a munkaidőből, amikor beesett egy olyan munka, amit lehetetlen volt egy óra alatt megcsinálni (persze, amikor bejelentkeztek, nem azt mondták, hogy kétórás munka) - nekem viszont időre haza kellett érnem, mert jöttek a szüleim. Közel fél órát sikerült ráhúzni a munkaidőre, ami pénteken egyébként is bosszantó, hát még egy ilyen napon, a sírógörcs kerülgetett, hogy ez tényleg nem lehet igaz, valaki ezt direkt csinálja, nehogy kellemes legyen a szülinapom.
Otthon már jó volt, és mivel kánikula is, egy szál bikiniben pezsgőztem, igaz, hogy egyedül, de az életben nem esett jól annyira semmilyen hideg ital, mint az akkor.
A torta isteni volt (tiramisu), elfújtam a gyertyákat, a nappaliban persze minden tiszta kakaópor volt (amit a férjem másnap "fekete porként" emlegetett, követelte, hogy takarítsam össze és amúgy is ez micsoda - mondom, gondolkozz egy kicsit. Hát hogy ő nem tudja. Tényleg? Tényleg. Akkor kóstold meg. Fúúúúj, nem. Jaaaaaaa!)
Reggeliztünk egyet komótosan szombaton, aztán a drágám elindult a dolgára. Már gyanús volt, hogy mondta, elvisz valahová délután, de azért még rámszólt, pakoljak össze és ha nem gond, takarítsak ki (okés, én vagyok az ünnepelt, nekem lesz ezek szerint meglepi-bulim és én takarítsak???). De persze megtettem, ami tőlem telt. Közben feltűnően sok ideig maradt távol és a kínaitól is csak nekem hozott ebédet. (Aki ismeri, tudja, hogy a férjemnek nem játék az ebéd és étellel soha nem viccel.) Csalódott volt az időjárás miatt (péntek kánikula, vasárnap verőfényes napsütés, közte hideg és eső), de akkor még mindig nem tudtam, mi vár rám...
Miután nem akartam felvenni a csinos "kis fekete" rucikámat, mert nem tudtam, mi vár rám és mondtam, én azért fagyizni vagy sütizni nem így mennék el, mondta drága férjem, hogy jó, akkor úgy öltözzek fel, mintha fagyizni mennénk. Erre én mintás harisnyát, farmerminit és egy csinosabb felsőt húztam... És sminkeltem, ahogy szoktam.
Szépen elkészültem, háromra, ahogy sürgetett és vártam. És vártam. Meg vártam. És vártam. (Említettem, hogy egyébként nagyon türelmetlen típus vagyok?) És vártam. Már a sírógörcs kerülgetett, hogy mivanmááááá, és csak annyit mondott, hogy a sofőr késik. Ehhh, de jó, gondoltam, pedig most élvezem az életet, nem akarom, hogy elraboljanak.
Aztán megérkezett a férjem egyik barátja, és állítólag vártunk még egy embert, utána indultunk volna el. Fél négykor aztán - amikor én már magamhoz vettem egy fél üveg pezsgőt és szépen elkezdtem iszogatni - betódultak a barátaim a nappaliba és Boldog Születésnapot! konfettit dobáltak rám...
Dézsavű érzésem volt, mert meglepetés kerti party-t tartottunk a szemerkélő esőben, 18 fokban (ha egyszer a kezeim közé kerül az időjárás-felelős, komolyan és alaposan elbeszélgetünk arról, hogy ez most mi: a lagzink napjával is ugyanezt csinálta, és most is, azaz előtte ragyogó idő, utána ragyogó idő, aznap pocsék és kritikán aluli, ráadásul eső is). De mindegy a grillsütő a fedett kocsibeálló alá került, a kerti garnitúra is és nagyon jól éreztük magunkat.
Nem is tudom, mikor nevettem annyit utoljára - persze, előtte a Standup előadáson -, fantasztikusan jól éreztem magam. Ugyan el kellett menni röviditalt vásárolni, mert az nem volt már otthon, csak legalább 30 üveg bor, de az örömöm még nagyobb lett, amikor kiderült, este bulizni is elmegyünk!!!
Egyébként azt is megtudtuk, hogy május 29-e as maszturbáció világnapja - ezen szerintem még egy csepp alkohol nélkül is jókt lehet viccelődni, hát még némi alkohollal körítve! Mindenkinek a fantáziájára bízom a poénokat...
Igazi királylánynak éreztem magam, persze az idő hideg volt és beszorultunk a házba, de legalább együtt volt a társaság (már aki el tudott jönni) és... Jókat beszélgettünk, ettünk, ITTUNK (naná, próbáltam elfelejteni, hogy iksz-iksz-i-iksz éves lettem) és elindultunk bulizni.
Az első hely nem volt okés, de a másodikon nem voltak sokan és mi sem maradtunk sokan, de táncikáltunk egy pár órát, bár a végén inkább cseréltem volna a dj-vel, mert nem vette észre egyálatlán, mire vevő a közönség és mire nem - de mindegy, jól éreztük magunkat és kész. És délelőtt 10-ig aludtam.
Életemben nem volt még ilyen jó születésnapom, és köszönöm mindenkinek, hogy ott voltak, hogy a kérés ellenére kaptam ajándékokat (ajjjajjj, és milyen ajándékokat: pink hátlapot a telefonomra, epres pólót, ha már eper-mániám van, csokoládés arcpakolást, ha már fogyókúra, CSOKÍÍÍÍÍKAAAAT,
Köszönöm mindenkinek, hogy kitartott a hideg ellenére, köszönöm a szervezést (imádom a férjemet, nem mellesleg!!!), köszönöm a húspácolást és a grillezést a fiúknak, a tortát a barátnőmnek, a részvételt, az éjjeli bulizást! Egyszóval (két szóval): KÖSZÖNÖK MINDENT!
Aki pedig egy kicsit viccesebb (és rövidebb, khm - tudommmm, hogy sokat beszélek!!!) formában szeretné olvasni a beszámolót, annak íme egy rövid "versike" az egyik meglepetés-vendég tollából (blogjából):
Egyébként már most azon gondolkozom, hogy a következő szülinapomon (ami háromikszes buli lesz) kiteszünk magunkért: bérelünk valami helyet, hívunk koktélost, esetleg valami dj-t és oltári nagy ereszdelahajamat-bulit csapunk. És szeretném, ha azok, akik nem tudtak eljönni, jövőre ott lennének (Írország, Szeged, sokat dolgozó, családozó, dolgozó, beteg, tanuló, egyébként elfoglalt barátok).
A királylány-érzés azóta is tart és nagyon élvezem! (Ehhez biztos kellett, hogy én is úgy álljak a dolgokhoz, de most a végeredmény a lényeg...)
És tudjátok, mit? Nem is rossz 29 évesnek lenni. Főleg, hogy nem is érzem magam annyinak!
