Soha nem voltam sportos kislány, hiába laktam falun. Soha nem értettem, hogy miért kellene nekem kötélre mászni, egy darab kötél nem volt ugyanis a kertben, fa viszont annál több, így fára mászni tudtam. Soha nem értettem azt sem, hogy miért kapunk osztályzatot tornaórán, hiszen én arról nem tehetek, hogy abnormális antitálentum vagyok, ha dobni kell. (Legyen az akár egy papírgalacsin 30 centire a szemeteskosártól, nekem akor sem megy és kész.)
Így mire sikerült eljutnom oda, hogy felnőttem, a biciklizés maradt meg, meg az úszás, amit szerettem, de mivel a közeli uszodának érzésre nem volt melegebb a vize télen úgy 17-18 foknál, és egy hét úszást legalább egy hét megfázás követett, télen nem tudtam semmit sem csinálni.
Aztán divat lett az aerobic és én elkezdtem járni. Mert miért ne, diák voltam, ráértem. Aztán más lett az órarendem, meg vizsgaidőszakban valami közeli kellett, így kerestem közelebbi lehetőséget. Ráleltem a dance-step aerobic-ra, imádtam, nagyon jó zenére tornáztunk és végre úgy éreztem, megtaláltam, ami nekem való. Az edzőm váltott, a spinning lett a másik mozgásforma, amit meg tudtak velem szerettetni.
Amikor előadtam otthon, apukám heveny röhögőgörcsöt kapott, amikor visszakérdezett:
-Jól értem, hogy akkor ez csoportos szobabiciklizés zenére?!
És igen, ez csoportos szobabiciklizés zenére. Pár órára tudtam csak elmenni, aztán új munkahelyem lett és fenekestül felfordult az addigi életem. És aztán olyan volt a munkám, hogy a rendszeres túlórán kívül semmi más nem fért bele (persze rendszertelenül egyre későbbi napi végzés mellett), sem a hőn áhított tánc, sem semmilyen más mozgásforma a napi hajtépés és rohangászás mellett... Így telt el öt szűk esztendő (ha nagyon nem bírtam már, akkor jött a szobabicikli, de arra sem tudtam rendszeresen időt szakítani) és egy nagy lépés és váltás után ÚJRA JÁROK SPINNINGRE!
Az első jó pont az volt ebben a sportban, hogy "önbevallós" módon csinálhatjuk: az edző mondja ugyan, hogy mekkorra ellenállás mellett tekerjünk, de minden órán azt is közli, ha nem megy, vegyünk vissza egy kicsit az ellenállásból és úgy csináljuk.
A második, hogy nagyon jó lábra, hasra (mert a hasizmozás még a vasalásnál is gyűlöletesebb elfoglaltság az én világomban), csípőre, hátra, de még karra is.
A harmadik pedig, ami minden mozgásban jó: hogy feldob és szinte eufóriát érzek minden egyes edzés után.
Na, nem mondom, hogy nem sandítok legalább hárompercenként az órára, hogy még mennyi van hátra, de kifejezetten jólesik, még ha utána holtfáradtan érünk is haza.
És akkor egy-egy hatvanperces óra menete: először bemelegítünk. Ha van idő és hely, akkor már a bemelegítés előtt elkezdhetünk tekerni. Nem maradhat el a levegővétel, a karok bemelegítése, a rövidke nyújtás sem. Aztán esetleg megbeszéljük, hogy mi is lesz aznap, illetve ki mit szeretne. Többféle lehetőség van: lehet állva és ülve tekerni, állva tekerés közben pedig az sem mindegy, hogy egyenesen állunk vagy hátratoljuk a fenekünket, hogy esetleg csak a lábunk mozog, a felsőtestünk nem, és az sem, hogy a "kormányt" hol és hogyan fogjuk meg. Sőt, tekerés közben tudunk karizmokat is edzeni.
Aztán van a "hegymenet", amikor folyamatosan emeljük az ellenállást és van a "jump"-olás, amikor x ütemet állva, x ütemet ülve tekerünk.
A végén pedig a nyújtás, ahogy az a nagykönyvben szerepel, hogy ne legyen izomlázunk. Az első alkalommal sem volt, csak fájt a lábam két napig, de a második óra után már semmi bajom nem volt.
A spinning mellett szól az is, hogy tényleges felszerelésre nincsen szükségünk, azaz kell egy nem bőszárú nadrág (jó, ha biciklis naci, szivacsbetéttel, de nekem anélkül is csak az első két alkalommal fájdult meg a combom; illetve jó, ha csak lábszárközépig ér és feszül, de erről később), hogy ne akadjon be a pedálba, egy sportmelltartó és egy póló, meg egy kényelmes sportcipő (én jobb híján az aerobic-cipőmet használom). Meg egy törölköző, mert persze jól megizzadunk és legalább egy liter víz, ami akár még edzés alatt is elfogy.
A bicikli állítható, mert ugye tekerni úgy kell, hogy a lábunk soha nem lehet egyenes, illetve nem nyújthatjuk ki a térdünket, hogy ne terheljük túl. A kormány magassága is állítható, illetve a nyereg távolsága a kormánytól. Mindezt azért, hogy minél kényelmesebb és minél hatékonyabban tudjunk edzeni.
És a legjobb az egészben? Szinte azonnali eredmény. Bár soha nem voltak vastag lábaim, de meglepődtem, amikor az ötödik órán a bicikli állítása közben oldalról láttam a lábaimat és felfedeztem a combom hátsó részén egy izmot, amivel előtte még sose találkoztam.
Szóval, hetente kétszer bicajra fel! :)
Kép: sirwiseowl from Flickr
